A világ fele - a mesés Perzsia egyik gyöngyszeme

Irán Isfahan

Ott-tartózkodás ideje: 2005. ápr. 09.  - 2005. ápr. 12. (3 nap)

6 hozzászólás I 17 456 látogató olvasta. Rögzítve: 2009. feb. 06. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar rider71 Beszámolója

Cimkék: Irán  Isfahan 

Egy távoli, ismeretlen ország lakóiról általában a híradásokból és sztereotípiákból összeálló hézagos, felületes kép él az emberek fejében. Mi is panaszkodhatnánk, hogy nem vagyunk gulyástól csöpögő bajszú lovasok, akik néha fürdőkben lazítanak, de a rólunk alkotott torz kép is fényévekkel közelebb áll az igazsághoz, mint ahogy Irán lakosait, a perzsákat általában elképzelik. Olvasmányaim, barátaink útibeszámolói és közel-keleti utazásaink alapján mindig is sejtettem, hogy nem szakállas, dinamit-mellényt viselő, urán-centrifugákkal zsonglőrködő, nőket korbácsoló fanatikusokkal fogunk szembekerülni, ha egyszer ellátogatunk Iránba. Amit találtunk, az minden várakozásunkat felülmúlta: egy gyönyörű országot a világ talán legbarátságosabb embereivel.
Iránba a török Dogubayazit-ból érkezünk, szárazföldön, mert így sokkal meghatározóbbak az első benyomások; nem szeretek megérkezéskor egy repülőtér érkezési csarnokára, vagy a taxi ablakában elsuhanó jellegtelen nagyvárosi külkerületekre rácsodálkozni. Tábrizból már repülővel megyünk tovább Iszfahán felé, kihasználva, hogy az iráni belföldi légiközlekedés biztonságos és még mindig hihetetlenül olcsó. Teheránban át kell szállnunk és amíg az Iszfahán-ba induló gépre várunk, beszédbe elegyedik velünk egy középkorú férfi. Azzal kápráztat el minket, hogy felismeri a magyar nyelvet hangzásáról, pedig csak néhány napot töltött Magyarországon, azt is csaknem húsz évvel ezelőtt. A rövid beszélgetés után megajándékoz minket egy gyönyörűen díszített határidőnaplóval, teljesen zavarba hoz minket, pedig a Közel-Keleten eltöltött hónapok után már hozzászoktunk az arabok, kurdok végtelen vendégszeretetéhez és barátságosságához. Iszfahán-ba késő délután érkezünk, de aránylag hamar sikerül szállást találnunk. A szürkületben is lenyűgöző Imam téren tett rövid séta után egy közeli étteremben kényeztetjük magunkat fesenjun-nal, a perzsa konyha egyik remekével, amit sajnos nagyon kevés étteremben lehet kapni. A szósz receptje – különösen perzsa mércével - aránylag egyszerű: gránátalmaszirup, dió, padlizsán, kardamom; az összhatás azonban fenomenális.
Iszfahán felemelkedése a 16. század végén kezdődött, amikor I. Abbász sah megtette Perzsia új fővárosának. Alig 100 év múlva az uralkodó család Shiraz-ba tette át székhelyét, de ezalatt a rövid idő olyan építmények nőttek ki a földből, amik Byron-t arra ragadtatták, hogy Rómához és Athénhoz hasonlítsa a várost. A város központja, az Imam tér (Naqsh-e Jahan = ”a világ rendszere”) már méreteiben is lenyűgöző, a csaknem másfél kilométer kerületű teret méretében egyedül a pekingi Tienammen tér múlja felül. Renier, egy korabeli francia költő a „világ fele”-ként aposztrofálta és ez az állítás ma is megállja a helyét. A téren találhatók ugyanis az iszlám építészet talán legszebb képviselői, a lélegzetállító mozaikokkal díszített Imam és Sheikh Lotfollah mecset, valamint az Ali Qapu palota.

A hosszúkás téglalap-alakú teret árkádos fedett bazársor határolja, északi részén a Bazar-e Bozorg, a híres iszfahán-i bazár bejárata található. Képzeletünkben kirajzolódik a korabeli sah egy napja: az Ali Qapu palota valamelyik széles teraszáról üdvözli a népet, majd elvonul imádkozni az Imam (vagy a Sheikh Lotfollah) mecsetbe, végül átsétál a bazárba egy kicsit vásárolni. A tér központjában álló medence körüli gyep a hőség enyhültével piknikasztallá változik, a perzsák körében ugyanis nagyon népszerű a nagycsaládi körben megejtett szabadtéri falatozás. A téren összefutunk egy másik magyarral, egy masszőrrel a Széchenyi fürdőből, vele keressük meg a bazár bejárata fölötti teázót, melynek emeleti teraszáról tea és vízipipa mellett egy másik perspektívából is megcsodálhatjuk a teret.
A naplemente egy város széli dombon ér minket, egy zoroaszter Tűztemplom romjainál. (A zoroasztriánizmus Perzsia elsőszámú vallása volt az iszlám térhódítása előtt, egyben ez volt a világ első monoteisztikus vallása. Mára jó, ha százezer követője maradt, Tűztemplomaikban papok őrzik az Örök Lángot.). Abbász sah legendás városa a hegyek tövében narancssárga fényben fürdik.
Másnap reggel a bazárba indulunk, ami sajnos zárva van, Reza imám halálának van most az évfordulója. A legenda szerint Reza volt az utolsó igazi imám, aki láthatatlanná vált és egyszer messiásként fog visszatérni az emberek közé. A bazár zegzugos utcácskáin belefutunk egy vallási menetbe, ahol a hullámzó tömeg egy nagyon szép, de szomorú dalt énekel. Az elöl haladó férfiak keresztbe tett karokkal ütemesen csapkodják mellkasukat, a hátrébb haladó nők inkább csak imitálják ezt a mozdulatot. Próbálunk a falhoz simulni, nem akarjuk zavarni őket vallási áhítatukban, de persze nem maradunk észrevétlenül. Amikor megáll a tömeg és elhallgat az ének, egy szónok kezd beszélni megafonon keresztül és előkerül több tálca limonádé. Pillanatok alatt több liter limonádét diktálnak belénk ellentmondást nem tűrően, az innen-onnan felbukkanó gyerekek, nők, férfiak egyre hozzák a frissítőt és tudjuk, hogy udvariatlanság lenne visszautasítani. Le vagyunk nyűgözve, hogy a perzsáknak még vallási révületükben is mennyire a vérükben van a szívélyes vendéglátás.
Délután a Zayandeh folyó partján sétálgatva megcsodáljuk a folyót átívelő, számos, többszáz éves kőhidat, végül letelepszünk a Si-o-Seh híd lábánál egy teázóban. A 33 kőboltívből álló híd egyben gátként, illetve árnyas árkádjainak köszönhetően napközbeni pihenőhelyként is funkcionál.
Ideje visszatérnünk az Imam térre, egyszerűen nem tudunk betelni vele. Amikor éppen sokadik fényképünket készítjük a valószerűtlen, arany és kék színben tündöklő kupolákról, egy lobogó tekintetű, szikár, fiatal fiú szólít le minket, az angol nyelvet akarja gyakorolni velünk. Ehhez már hozzászoktunk Szíriában és Törökországban, ahhoz viszont nem, hogy 5 perc után meghív minket vacsorára a családjához. Egy rozoga Paykan (helyi gyártmány) repít minket Iszfahán külvárosába, ahol a népes család mellett barátok is felbukkannak, hogy tiszteletüket tegyék a becses vendégeknél. Külön megtiszteltetésként párom is velünk fogyaszthatja el a vacsorát (a nők általában külön esznek). Egy hatalmas szőnyegre terítik az „asztalt”, amit törökülésben veszünk körbe. Különös módon a desszerttel és gyümölcsökkel kezdünk, majd a perzsa konyha egyik remekével, ghormé sabzi-val folytatjuk. Ezt az egyszerű, ám mennyei fűszerezett babos ragut általában különleges alkalmakor szolgálják fel, újabb tisztelgés a messziről jött vendégeknek. A család igen vallásos, a nők fekete kendőt hordanak és a családfőről megtudjuk, hogy részt vett a nemrégiben lezajlott kerbala-i siíta ünnepen - az iraki határt illegálisan átlépve. (A siíták egyik legfontosabb profétája, Husszein a kerbalai csatában vesztette életét, halálának évfordulója a siíták egyik legszentebb ünnepe). Erősen vallásos beállítottságuk ellenére a család tagjai igen világi kérdésekkel bombáznak minket, bár a társalgás nem zökkenőmentes, hiszen a fiún kívül csak a család egyik barátja beszél angolul. Alig hisszük el, de már csaknem 11 óra, így lassan ideje búcsút inteni. Megajándékozzuk őket néhány, mindig magunkkal cipelt Budapest képeslappal, végül közös fotózás, címcsere következik. Jóleső fáradtsággal dőlünk hátra a kocsiban, míg gyéren kivilágított, néptelen negyedeket szelünk át. A rádióból ősi perzsa dallamok szűrödnek ki, szemünket behunyva akár Abbász sah idejébe is képzelhetjük magunkat. A határtalan vendégszeretet azóta semmit nem változott, talán csak az ország lett biztonságosabb. Sehol máshol nem mernénk ötpercnyi ismeretség után egy vadidegen vacsora-meghívását gondolkodás nélkül elfogadni.

www.hatizsak.com
Értékeld az élménybeszámolót!
9 (3 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:
heczey - 2010.11.04. 22:58

Masallah, Masallah...Nemrég tértem vissza Perzsiából, alig várom a negyedik iráni utamat...

Mathieus - 2009.04.09. 21:17

zseniáliss!! komolyan, a könnyem kicsordult mikor olvastam, és azért is örülök neki nagyon, hogy ilyen jókat olvashattam, mert nyáron tervezek egy3-4 hetes utat ankara-irán-baku állomásokkal,ezzel lehet bármi probléma? vízum úgy tudom kell mindenhová, bármi amire figyelni kell? az baj lehet, ha csak ketten megyünk egyetemisták? (én és egy huszonéves csaj)van amire külön érdemes tekintettel lenni, ill ami 'veszélyeztetheti a biztonságunkat'?

rider71 - 2009.02.10. 11:47

Örülök, hogy tetszett :)Több képet és részletesebb beszámolókat illetően a www.hatizsak.com oldalt ajánlanám.

kutyavacsi - 2009.02.10. 07:45

sziasztok, de jó (végre...!) olyan beszámolót olvasni, amelyiknek a szerzője művelt, tudja, hol járt, és tud magyarul írni:) több képet rider kolléga!

kutyavacsi - 2009.02.10. 07:45

sziasztok, de jó (végre...!) olyan beszámolót olvasni, amelyiknek a szerzője művelt, tudja, hol járt, és tud magyarul írni:) több képet rider kolléga!

vizsla - 2009.02.05. 14:27

Nagyon tetszett a beszámoló. Mi is hasonlókat éltünk át. Én mindig azt mondom: ha valaki nem ismerné a híradásokat, akkor olyan érzése lenne, hogy a békeszigetére csöppent. Őszintén barátságosak az emberek, igényesek magukra és a környezetükre. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy legyen "bátor" és utazzon el ebbe a fantasztikus országba, ismerje meg a csodálatos perzsa kultúrát!


Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina