Lisszabon 1. - Bemelegítés a Bairro Alto-ban

Portugália Lisszabon

Ott-tartózkodás ideje: 2008. nov. 19.  - 2008. nov. 23. (4 nap)

3 hozzászólás I 8 797 látogató olvasta. Rögzítve: 2009. feb. 06. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar rider71 Beszámolója

Cimkék: bairroalto  lisszabon  pavilhaochines  portugália 

Hogy mi vonzott minket Európa egyik legnyugatibb csücskébe? Olyan helyet kerestünk, aminek van történelme, ahol november vége felé is jó idő van, ezenkívül mindenki áradozik róla, aki már járt ott. Ezeknek az elvárásoknak leginkább Lisszabon felelt meg.

Szállásunk egy 18. századi nemesi házból átalakított patinás szállodában, a Casa de Sao Mamede-ben volt. Az apró recepciótól széles, vörös szőnyeggel fedett márványlépcsők vezettek fel az első emeletre, ahol rögtön egy színes ólomüveggel szembesültünk, ami a névadó szentet ábrázolta. A szobában lévő bútorok a házzal egykorúak lehettek, eddig még csak régiség-kereskedőnél láttam ilyen robosztus, de mégis elegáns mahagóni ruhásszekrényt, illetve kecses toalettasztalt. Nem sokáig gyönyörködtünk a muzeális bútordarabokban, hiszen sürgetett az idő. A welcome drink színhelyéül a szálló közelében lévő Pavilhao Chinés-t választottuk. Amikor beléptünk, rögtön megértettük, miért tartják ezt Lisszabon (és talán Portugália) legjobb dekorációjú bárjának. Az első helység falán kivilágított vitrinekben elképesztő mennyiségű porcelánfigura bámul az emberre: mesehősök, babák, katonák. Egy jobbra nyíló teremben a plafonról rohamsisakok és mélytengeri búvár-szkafanderek lógnak, míg a vitrinekben vonatmodellek néznek farkasszemet különböző festményekkel (mint pl. egy Lenin portréval). A bárpultnál, a WC bejárata felett éjjeliedények lógnak, majd az innen nyíló helységben erősödik a military vonal: a plafonról repülőgép-makettek, ejtőernyős bábuk és rohamsisakok lógnak (meg kakukktojásként néhány bolygó), míg a vitrinekben példás harci rendben többezer ólomkatona feszít. Az ebből nyíló legbelső és legnagyobb terem a dohányzó rész, ahol két biliárdasztal is helyet kapott. Itt már kezd nagyon zavarossá válni a figurák rendje, a vitrinben a porcelánfigurák közé beékelődik egy-egy Miki egér és Action Man figura, majd némi porcelánbéka átvezetéssel erősen keletiesedik a dekoráció: Buddha és Shiva szobrok után a terem végében lévő bárpult felett két hatalmas tibeti síp zárja le a kavalkádot. Megbabonázva huppantunk bele a kényelmes fotelekbe és élveztük az új helyre való megérkezés kulturális sokkját. Előző nap délelőtt még dolgoztunk, este már Londonban mulattunk, most meg már Lisszabonban bódultunk. Ilyenkor annyira lelassul az idő, mint amennyire később felgyorsul. A hely aránylag üres volt, de ezt betudtuk a hétköznapnak, meg a meglehetősen borsos áraknak (egy koktél 7.50 euro volt, de hát meg kell fizetni a dekorációt). A hangszórókból egy 80-as évekbeli válogatás szólt, minden számot ismertünk, bár az idejét sem tudjuk, hogy mikor hallottuk utoljára a Boys, boys-t Sabrina-tól, vagy a You’re a woman-t a Bad Boys Blue-tól. Az egyik biliárdasztalnál két középkorú elegáns férfi lökdöste a golyókat bizonyos sörök kíséretében, míg mellettünk két nő konyakozott és vitatta meg az élet dolgait. Érdekes nyelv ez a portugál. Kicsit olyan mintha a lengyel és a spanyol keveréke lenne (sok spanyol eredetű szó rengeteg „s”-sel megtüzdelve), bár lehet, hogy csak azért tűnik így, mert az angolon kívül ezt a két idegen nyelvet halljuk leggyakrabban. Sok szavuk nagyon hasonló a spanyolhoz, viszont érdekes módon a köszönöm (obrigado) teljesen más (viszont nagyon hasonlít a japán arrigato-hoz, ami nem is csoda, hiszen ezt a szót a portugáloktól vették át még a 16. században, amikor azok első európaiként megérkeztek a felkelő nap országába). Ennek ellenére valahogy mindig a „gracias”-ra áll rá a szánk, pincérünk fel is húzza mosolyogva a szemöldökét. Talán nem túl szerencsés ez a tévesztés, hiszen a portugálok évszázadokon keresztül – irodalmi kifejezéssel élve – fasírtban voltak a spanyolokkal, akik rendszeresen rátelepedtek ibériai kistestvérükre.
Maradtunk volna még, de már nagyon éhesek voltunk és várt az éjszaka is, így bevetettük magunkat a Bairro Alto („Felsőváros”) négyzetrácsos szűk utcáiba. A „Felsőváros” elnevezés arra utal, hogy ez a negyed a belváros (Baixa, azaz Alsóváros) fölötti dombra épült. A Bairro Alto múltja és jelene kicsit hasonlít a londoni Soho-éhoz: eredetileg középosztálybeli lakónegyed volt, majd fokozatosan vigalmi negyeddé alakult át (bár a szexboltok itt hiányoznak a palettáról). A Bairro Alto mára a lisszaboni éjszakai élet központjává nőtte ki magát - rengeteg olcsó és nem annyira olcsó étteremmel, kocsmákkal, fado bárokkal, késő estig nyitva tartó könyv- és lemezboltokkal, különleges ruhaüzletekkel. Ebből a felhozatalból minket most leginkább a Bota Alta érdekelt, ami egy kékkockás abroszos vendéglő kis asztalokkal és hagyományos portugál konyhával. Volt azért némi turistás beütése is: az étlap többnyelvű volt, a pincérek tűrhetően beszéltek angolul és a közelünkben egy holland, illetve egy orosz társaság vacsorázott. Rávetettük magunkat a kikészített előétel-falatkákra: zsemle, vaj, juhsajt és olajbogyó – mennyei bemelegítés! A ház borát (Casa di vino) rendeltük, az olcsó ár (4 euro/méretes cserépkancsó) ellenére megbízva az egyre jobban feltörekvő portugál borokban (nem csalódtunk). Az étlapon kizárólag a halételeket böngésztük, hiszen állítólag Lisszabonban van az egyik legjobb seafood egész Európában. Zavarba ejtően sokféle tengeri halból lehet választani, sokról még nem is hallottunk. Végül is a hagymáskrumplival tálalt tőkehalat és a narancsos tengeri keszeget választottuk és természetesen feleztünk mindent. Néhány titkos fűszer, sok olívaolaj, friss tengeri hal és mediterrán szív – valószínűleg ez kell ahhoz, hogy a lisszaboni halételek kiemelkedjenek az amúgy meglehetősen erős mezőnyből. Desszertként még elfeleztünk egy finom almás-sütőtökös tortaszeletet, majd fizetéskor szinte egyszerre csúszott ki a szánkon a „gracias”. A pincér komoran összeráncolta homlokát, majd kijavított: „obrigado”. Sűrű bocsánatkéréseink közepette kifejtette, hogy itt még talán elnézik ezt nekünk, de vannak helyek, ahol ezért már ölnek. Ez biztos, hogy túlzás, mindenesetre az utcára kilépve gépiesen ismételgettük magunkban „obrigado, obrigado”, amikor is nagyon ismerős dallam és szöveg üti meg a fülünket: „De Alto Cedro voy para Marcane, Luego a Cueto voy para Mayari...” De hiszen ez a Chan Chan, a Buena Vistá-s Francisco Repilado leghíresebb szerzeménye, az egyik kedvenc dalunk Kubából! Az étteremmel szemben levő Armazem bárban ugyanis éppen kubai este volt, a kis színpadon 3 tagú zenekar ontotta az ismerős dalokat, néhányan még táncra is perdültek, így tényleg egy kicsit Kubában éreztük magunkat. Érdekes ez a bár, a fekete és fehér csempékkel borított falakon a dekoráció kizárólag régi rádiókból és borosüvegekből áll, a bárpult mögött évszázadosnak tűnő gótikus boltívek, a plafonon alig fiatalabb csillár. Sajnos a zenészek pont abbahagyták, mire visszaverekedtem magamat a bárpulttól az asztalunkhoz, így maradt az emberek megfigyelése. Nagyon sokfélék a portugálok, a bőrszínek kavalkádján látszik az évszázados gyarmatosítói múlt: a tejfehér és az éjfekete közötti minden átmenet megjelenik. Folyamatosan nagy társaságok érkeztek, a tömeg lassan kiszorult az utcára, de ez senkit nem zavart, hiszen még mindig jó 15 fok lehetett. Már 11 is elmúlt és jó hosszú nap állt mögöttünk, de ilyenkor nagyon hajtja az embert a lelkesedés, így az ésszerű hazamenetel helyett inkább leereszkedtünk a dombról a Praca da Alegria-ra. Ezen a kis téren található a város legendás jazz klubja, a Clube Hot, ahol annak idején még Louis Armstrong is fellépett. Gondoltuk, hogy ez jó belépő lesz nekünk az élő jazz birodalmába, hiszen jazzt eddig csak rádióban hallottunk. Szűk lépcsősor vezetett le egy nagyon pici helységbe, ahol jó, ha egy tucatnyian figyelték-hallgatták a Peter Rende Quartet-et. A bárpultnál öles feliratok figyelmeztetnek a csendes rendelésre, így az itallapra rámutatva rendeltünk egy kis kancsó vörösbort, amiből aztán egy üveg lett (a félreértés abból adódott, hogy Párizsban a „caraffe” kis üvegkancsót takar, míg a portugál „garaffa” palackot jelent). Elhelyezkedtünk egy hátsó asztalnál és elkezdtük magunkba szívni a hely hangulatát, valamint a tőlünk meglehetősen idegen stílusú muzsikát. Sokkal nagyobb helyre számítottunk, de valahogy jobban illett a zenéhez ez az alternatív-pinceklub hangulat. A közönség jórészt nálunk idősebbekből állt, eltekintve az egy-két obligát fiatal lánytól. Hamarosan véget ért az első session és hirtelen felpezsdült a hely. Ekkor tűnt csak fel igazán, hogy eddig mindenki néma csöndben ült. Mindenki ismert mindenkit, koccantak a vörösboros poharak és megeredtek a nyelvek. A második sessiont már sikerült teljes egészében meghallgatnunk, és ahogy haladt az idő, egyre jobban megtetszett. A jazz befogadása teljesen más zenehallgatói magatartást kívánt, mint amihez hozzá voltunk szokva: csöndben kellett ülni és koncentrálni, de közben el is kellett engedni magunkat, hogy a dallamfoszlányok megtalálják a helyüket a fejünkben. Nekem az igazi áttörést az jelentette, amikor Fellini Nyolc és fél című filmjének főtémáját kezdték el csűrni-csavarni a srácok, egészen más dimenzióba helyezve az ismerős dallamot. Az üveg bor és a koncert egy időben ért véget, így a többiekkel együtt mi is szedelőzködni kezdtünk. Meredek, kanyargós utcákon vezetett hazafelé az út, már láttuk, hogy valóban egy néhány napos step-aerobiknak nézünk elébe, ha a (Rómához hasonlóan) hét dombon alapított Lisszabont gyalog kívánjuk felfedezni. Tulajdonképpen eddig nem sokat láttunk a városból, de már beindult a kémia: első látásra beleszerettünk.

www.hatizsak.com
Értékeld az élménybeszámolót!
7.1 (7 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:
bandeirante - 2011.12.21. 11:47

Az obrigado és a japán arigato valóban hasonlítanak egymáshoz, de ez véletlen, a japán szónak semmi köze a portugálhoz.

bandeirante - 2011.12.21. 10:37

Az "obrigado" azért nem hasonlít a spanyolhoz, mert mást jelent. Szó szerint annyit jelent: le vagyok kötelezve. És mivel melléknév, hölgyek esetében nem "obrigado" hanem "obrigada".

bandeirante - 2011.12.21. 10:37

Az "obrigado" azért nem hasonlít a spanyolhoz, mert mást jelent. Szó szerint annyit jelent: le vagyok kötelezve. És mivel melléknév, hölgyek esetében nem "obrigado" hanem "obrigada".


Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina