KINCSEK ERDÉLYBEN

Románia

Ott-tartózkodás ideje: 2011. júl. 09.  - 2011. júl. 17. (8 nap)

1 hozzászólás I 4 276 látogató olvasta. Rögzítve: 2011. okt. 18. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar Paraferee Beszámolója

Cimkék: 2011  alsócsernáton  bakancs  bálványosfürdő  borvíz  erdély  feredő  kozmás  külföld  láp  lázárfalva  máréfalva  mofetta  mohos-tőzegláp  nádas-fürdő  nyíres-fürdő  románia  sószéki-fürdő  szent anna-tó  torjai büdös-barlang  tusnádfürdő  újtusnád 

Erdélyről a vadregényes erdők és égbetörő ködös hegyormok, no meg vámpírok és medvék jutnak eszünkbe, pedig számos egyéb, az örökségünknek tekinthető kincseket találhatunk még erre fele. Idei nyári erdélyi kiruccanásunk alkalmával a néprajzi és természeti kincseket is kerestük, és bizony fantasztikus élményekkel teli zsákmányokkal tértünk vissza.

Néprajzi vonalon az ember lépten-nyomon egy-egy falun keresztül haladva is régi székelykapukba, hagyományos öltözékeket viselő öregasszonyokba botlik. Előbbi kiemelt „lelőhelye” a Székelyudvarhely mellett található Máréfalva (Satu Mare), ahol számos védett (100évnél idősebb) vagy épp védettség nélküli, de gyönyörű fafaragású kaput találunk, szinte minden ház előtt.



A falucskában, rögtön ahogy beérünk érdemes a kelleténél is jobban lassítani, vagy még inkább a központi résznél leparkolni, és gyalogosan tenni egy nagyobb sétát. A csak magyarok által lakta településen még hagyománya van a díszes kapuk állításának, így nem csak nap szívta, repedezett és olykor dülöngélő matuzsálemekkel találkozhatunk.





Mi a leparkolós és sétálós módot választottuk, így test közelből nézegettük a kapukat. Az egyik ilyennél egy idős néni invitált minket közelebb, és miután kedvesen kikérdezett minket, hamar megtudunk mindent a kapujáról.



Régen ezeket télen állították, mert addig a kapuk helyén nem lehetett ki-be járni, és bizony ez tavasztól-őszig nagy gondot jelentett volna egy földműveléssel foglalkozó családnak. A fafaragó és kapuállító mestereknek folyamatosan hordták ki a forró vizet, mely a munka közben a fagyos időben elmerevedett kezek felmelegítésére szolgált. Egy-egy kapu 6-7 elemből épül fel, és ezeket általában a helyszínen illesztették össze.



A kisfalu után egy másik, Brassóhoz közeli falu nyújt még nagyobb élményt és felfedezést azoknak, akik betalálnak Alsócsernátonra. A piciny falu a Kézdivásárhely – Brassó főúton, előbbitől kb 20km-re található. Ide a Székely Nemzeti Múzeum néprajzi múzeumáért kötelező bejönni, ha erre jár az ember. A kicsi, fafaragású útbaigazító táblákra nagyon figyelni kell, hogy tényleg megtaláljuk, bár ezek elvétésekor fogjuk magunk és megkérdezzünk egy járókelőt, hisz erre is többségében magyarok élnek.



A múzeum egy erőd-kúria területén, annak melléképületeiben, illetve magában a kúriában és annak pincéjében van berendezve, akkora mennyiségű és értékű kincsekkel, amit máshol nem igen láthat az ember. A kapun belépve, hatalmas molinókon, a környéken élő emberekről készült fotó-sorozatok állítják meg az embert, majd régi kopjafák és sírkövek közt bolyonghatunk, közelebbi képet kapva a régmúlt temetkezési szokásairól.



Mi épp a kopjafákkal végeztünk, amikor egy alacsony, és szálkás öregúr lépett hozzánk. Üdvözöltük egymást, örömét fejezte ki, hogy a fiatalok idetaláltak, majd kedvesen megkérdezte, hogy idevalósiak vagyunk-e, mire mi óvatosan kiigazítani akartuk, miszerint Magyarországról jöttünk, de Ő csak mosolygott, hogy egy a hazánk, a Kárpát-medence, azt nem vehették el Tőlünk. Ezek után elmondta, miként menjünk körbe az amúgy majd 2hektárnyi terület lényeges részein, majd magunkra hagyott.



Az első apró melléképületben fafaragásokkal és festésekkel körülvéve egy puli hűsölt. A faragott fák engem nem kifejezetten kötnek le, de a csajok izgatottan nézelődtek. … innen kilépve egy katonai sátor alatt 3 mester ember épp egy székelykaput faragot, amit szívesen kezdtek el mutogatni.



Ezt követően már olajos szagú fekete és rozsdabarna gép matuzsálemek közé értünk. A szabadtéren álldogálók mellett keskeny színek alatt egymáshoz szorosan bezsúfolva várják a kíváncsi szemeket az olykor több száz éves szivattyúk, gőzgépek, cséplőgépek, traktorok, szekerek, szánok… Nem győzzük mutogatni a másiknak, hogy épp mit találtunk…









Sajnos a zsúfoltság miatt szinte lehetetlen a hátsó sorban elhelyezkedőket jól megnézni, de így is a fronton ácsorgók is maximális túlfűtöttségű izgalmat okoznak. Talán az euforikus, mámoros élményt még az tudná fokozni Nálunk, ha valamelyik gépet be lehetne indítani… amire, mint később kiderül, lehetőség is lenne, mert több gép működőképes. Vannak ugyan olyan vének, amik már csak levegővel mozgathatók át, de azok is kis munkával normál működőképessé varázsolhatók lennének…









Betérünk két szín között egy kis épületbe, ahol pillanatra, hatalmasra kerekedett szemekkel fagyunk le a látványtól. Kb 25m2-en a padlótól szinte a mennyezetig érnek az egymásra halmozott katód-csöves rádiók, gramofonok, bakelit lemez-lejátszók: és köszönhetően a helyi örege mestereknek, 90%-uk mai napig működő képes!





Végig érve a gépeken egy több házból álló skanzenben nézhetünk be a régi korok családjainak életterébe, majd célba vesszük a kúria pincéjét. A bő 30fokos melegben már a levezető lépcső tetején érezni a lentről érkező kellemesen hűs levegőt. Lenn öntött és kovácsoltvas használati tárgyak, főleg kályhák és sütők ácsorognak, szépen felújított állapotban.



A kúria maradt már csak hátra, ahova belépve rögtön az erdélyiekre oly jellemző becsület kassza fogad minket. A jegyár nevetségesen alacsony (kb. 600 Ft), főleg ha a látottakat nézzük, mégis vannak olyanok, akik az asztalra kirakott jegytömb láttán nevetve mennek ki… Mi bedobjuk az összegeket, tépünk magunknak egy cetlit és elindulunk a helyiségekbe. Itt főleg kisebb, a székelyek mindennapi életével kapcsolatos tárgyakat, ruházatokat látni.



Kiérve még egy rövidet beszélgetünk az öreggel. Szomorú, bár az itteniek hangulatán nem venni észre, de nagy a pénztelenség. Nem hogy a múzeumnak, de a falunak sincs költségvetése, ráadásul a múzeumnak éves szinten közel 300 millió forintnyi bevételt kellene termelnie, hogy az állam fizesse egész évre a gondnokok bérét. Emlékeztek ugye, abból a becsület kasszából kellene ezt összehozni, amit sokan kinevetnek… Az öreg sem hisz a teljesíthetőségben, ezért is szerveznek nyaranta kézműves táborokat olyan fiataloknak, akik még fogékonyak ezek iránt… sajnos egyre kevesebb van belőlük is.

A következő napokban már a természeti kincseket kerestük, így jutottunk el számos mofettához (A mofetta vulkáni utótevékenységhez kötődő, főleg szén-dioxidból álló gázfeltörés. Olasz szó, amely a latin mephitis szóból - „bűzös kipárolgás” – származik. Ezen kitöréseket a népigyógyászat már évtizedek óta használja különböző izületi betegségek gyógyítására. A legizgalmasabb ezekben a mofettákban a szájon-halálos-bőrön-keresztül-gyógyító tulajdonságuk.) és feredőhöz (olyan fürdők, melyek főleg borvízzel – természetes úton szénsavas – töltöttek, a vulkanikus utómtevékenységeknek köszönhetően, ásványi anyag tartalmuk nagyon magas) is. Tusnádfürdő környéke gazdag a vulkanikus utótevékenységnek köszönhetően ilyenekben, így csak a sokszor igen elhanyagolt környezet és kijelölés nélküliség nehezíti meg ezek megtalálását.



Kezdésnek az alsócsernátoni néprajzi múzeumból hazafele tartva Bálványosfürdőnél álltunk meg. Régen igen népszerű borvíz-fürdő hely volt, de az utóbbi évtizedek gazdátlansága és a természet megtette a hatását. Ma egy gyógyszálló és egy kisebb szabadtéri feredő várja az embereket, közvetlen az út mellett. Az enyhén szemerkélő eső ellenére is mi először a mofettára voltunk kíváncsiak, így a parkolóból felfele, a Bálványos-vár felé vettük lépteink. Nem is kell sokat sétálnunk, kb 10perc után érünk egy kívülről egyszerű szerszámos fészernek tűnő fa épülethez, melynek az egyik oldala nyitott.



Belül egy vizes- és egy száraz, gázfürdő vár Minket. A puritán, egyszerű felépítésű, egyszer fél méteres kádban rotyogó barnás lé jegesen hűse elsőre visszataszítja a társaságot, így a másik kádhoz vesszük az irányt, melyben közel 70centis magasságban áll a láthatatlan, a levegőnél nehezebb, mérges gáz. Lassan belelépünk, majd hagyjuk, hogy bőrünkbe szívódva kellemes forróság fussa át testünk. Az igen csak izgalmas ácsorgás maximum 15-20percig tarthat egy huzamban, így a határidő közeledtével újból a vizes kádat vesszük célba.



Mivel senki nem vállalkozik, Én viszont ha már itt vagyunk, nem hagynám ki, ledobom a bakancsot, és centiről centire lépdelve belemártózom a közel fél méteres vízbe. A vízhőmérséklete éppen jó, hogy a lábujjaim fél perc alatt szilárdan görcsbe rántódjanak. 10-15percet kellene benne állni, mert állítólag az első 10perc után melengetést kezd érezni az ember, de nálam ez valahogy nem működik, így 12perc elteltével inkább a 15° C forróságot választom és kijövök belőle.







Az út másik oldalán dózer út visz felfele az erdőbe, a rég kornak emléket állító omladozó fürdő komplexumhoz. A kezelők és szállók koszos falaiban üveg nélküli ablakokon át keresztül-kasul fúj a szél, miközben a feldúlt és kipakolt szobák, termek egy megváltót várnak. Egyre feljebb sétálunk az elszórt épületek között, míg az útnak vége, és csak egy széles ösvény marad.



Egy apró, kézzel írt táblán a Hideg-fürdő felirat mutatja a helyes utat. Még 5percnyi séta és balunkon elérünk egy forrást. Az óriási vas tartalma mindent befest, amihez hozzáér, így a sötét barnára érett fakorlátokon az élénk vöröses-barna vas-színe igen jól mutat. Még fentebb érve az első kád-párost találjuk, állaguk egész tűrhető, csak a dúsan burjánzó növényzet kezdi kicsit jobban magáévá tenni. Valószínűleg ezt még a helyi idősek használják időközönként.







Innen már a múltbeli fürdő területén taposunk, legalábbis ami megmaradt belőle. Jobbra tartva korhadó fa pallókon egy fedett kádhoz érünk, melyben szinte fehér, timsós víz pezseg. A pallók jobb oldalán, a kerítés maradványain túl, dús és méregzöld növényzet alatt vörösbarna tavacska. Hihetetlen ódon és enyhén szomorú a levegő tartalma.







Kicsit balra tartva felérünk a régi szabad strand öltözőihez, melyek most üresen, tátott szájakkal, egymással karöltve dülöngélnek, várva az esetleges jobb kort. Előttük már a vízbe omolva, a kiülő-stégek vége látszik már csak ki…





Visszasétálunk a timsós-fürdő előtti elágazásig, ahonnan még feljebb megyünk, a csokoládé-fürdőig. A barna, buborékokkal teli fürdő egy egész jó állapotban megmaradt stéggel körülvéve rejtőzik a sűrű növényzetben. Bár ránézésre a fa állapota bizalomgerjesztő, rálépve óvatosságra intjük egymást, mert néhol bizony a lécek között nem csak zuzmók bújnak ki, de a víz is. Itt érezhető és képzelhető el a legkönnyebben a hely fénykora, hogy milyen lehetett, amikor a helyiek és az erre tévedt turisták napoztak a stégen, ücsörögtek a hűs és pezsdítő borvízben, miközben esetleg sült hús illata szállt a víz kénes szagával vegyülve a levegőben.







Magunk mögött hagyva a helyet, kicsit autókázunk a rossz állapotú szerpentinen, majd a semmi közepébe épült gigászi Grand Hotel Bálványos mellett leparkolunk. Innen ismét nyakunkba vesszük a helyet, most egy régi ismerőshöz, a Torjai-Büdös barlanghoz. Már nem sokkal a házak elhagyása után érezhetjük az erdőben alattomosan kúszó enyhe záptojás szagot, mely jellegzetes a helyre.





Rövid, közel fél órás sétával érkezünk meg a korábban kén-bányaként üzemelő, ma már csak egy kb 10méteres szakaszában „használható” nyíláshoz. Szerencsére az utóbbi években kikerült a bejárat elé egy 3 nyelvű ismertető tábla (vicces volt első alkalommal a nyílás legmélyében helyezett táblát olvasni kezünkben a fényképezővel, hogy ha belehajolsz a gázba meghalhatsz, vagy hogy a gáz nem tesz jót az elektronikai cuccoknak és ezüst ékszereknek…). A gázhozama napi 3-6000m3-re becsült, mely kiáramlást a föld felszíne felett 10centi vastagon láthatunk is, ahogy vibrál, mint a forró levegő az aszfalt felett. Itt is, mint minden mofettánál a legfontosabb szabály a lassú közlekedés, normál pulzus, és minimális mozdulatok kézzel, valamint kevés beszéd, melyek mindegyike felkavarhatja a gázokat.



Az összes kipróbált mofetta közül ebben a legerősebb a koncentráció, így szinte másodpercekkel a belépés után már érezni, ahogy elkezd forrósodni a bőrünk. Fantasztikus élmény állni a kis boltíves vágatban, miközben egy szál égő gyufát lassan elkezdesz lefele engedni, és az hirtelen kialszik derék magasságban.



Közvetlen eme barlang szomszédságában található még a Timsós- és Gyilkos-barlangok is, melyekbe nem tudunk már bemenni, annak lejtése és kialakítása miatt. Fontos szabály erre fele, hogy bármilyen sziklaüregbe, barlangba, vagy fedett hasadékba nem lépünk be, mielőtt gyufa-tesztnek nem vetjük alá a levegőt.

A túra sokadik napján úgy kerekedtünk fel, hogy Tusnádfürdő közelében található feredőket próbáljuk fellelni, így tervbe került a Nádas-, a Sószéki- és a Nyíri-fürdő. Először az Újtusnád (Tusnadu Nou) határába igyekszünk, így a főúton haladva a településbe érve lefordulunk egy homokos földútra. Az eleinte elfogadható minőségű út hamar vezetés-technikai órává alakul, és egyesnél feljebb nem igen váltok, miközben azon sakkozok, hogy sem nem érjen le a kocsi alja, sem nem csússzunk bele egy 20centis vízmosásba.



Nagyjából fél órát küzdünk előre, amikor egy az út szélén kaszáló öregúrtól megkérdeztük a helyes irányt, már ha egyáltalán innen megtalálható az. „Nádas-fürdő? Persze Ídösfijam’. Arra ott, ni, látod a pityóka föld végét? Tudod, pityóka, krumpli, burgonya… No, ott kell elfordu’ni jobbra, onnan má’ látni fogják.”



Az öreg által jelzettek előtt viszont már feladom a kocsi tovább erőszakolását, egy traktorosnak is becsületére váló megoldást kívánó árok miatt, így gyalogszerrel haladunk a 30fokos forróságban. A távolban a Csomád fenyvessel borított csúcsa vadítja meg a Csíki-medence pityóka- és kukorica-földjeinek egyhangúságát. Befordulunk a jelzett helyen és már a távolban látni vélünk egy kis faházat egy sűrű nádas mellett… a névből adott, hogy tuti jó helyen járunk, de ezt meg is erősíti a házikó oldalán olvasható kopottas felirat is, viszont fürdő sehol, vagyis valószínűleg be kell menni a fura zajokkal teli nádasba, amibe egy igen csak rozoga, korhadozó lécekből ácsolt járda vezet, éppen hogy kivehető irányba a ránőtt nád között.



Egyikőnk sem fél, csak éppenséggel senki nem akar egyedül bemenni. Bevárjuk egymást és a másik lábnyomába lépdelve, óvatosan elindulunk. A járdát valaha alkotó falécek némelyike enyhe nyomás hatására beszakad, majd a lápos lébe süllyed. Akárcsak egy horror-film bevezető részében persze, hogy most támad fel a szél, és óvatosan rázni kezdi a száraz növényeket. Az „út’ enyhe jobb kanyart vesz, majd mikor már kezdenénk feladni, kiérünk egy kb 6m2 területű, fatetővel védett forráshoz, melyből a jellegzetes erősen vas-ízű szénsavas borvíz csordogál… Az ösvény kicsit tovább haladva beér a két medencéből álló feredőhöz, melyek sajnos szörnyen rossz állapotban vannak.







Látszik gondos kezek munkája, de az öltöző, a padok, és a stég is romokban, az első medencében már poshadt, olajos víz áll, míg a másodikba is csak egy pirinyóval kevésbé gusztustalanabb van. Szomorúan nézzük rövid ideig a maradványokat, majd elindulunk vissza az autóhoz.

Visszazötykölődve a főútra jobbra fordulunk, és tovább megyünk Csíkszereda felé, de csak Kozmásig (Cozmeni). Itt a Nyergestető felé fordulunk, majd kb 2km-re a falu szélétől lefordulunk a poros útra balra. Jó jel, hogy az aszfaltozott út mellett tábla jelzi a Sószék-fürdőt. Nagyjából fél kilométert kell befele gurulnunk, amikor elérjük a feredőt. Csodaszépen felújított aprócska tószem tulajdonképpen a fürdő-rész, melyet dús sás vesz körbe. Az úttól elfele még tovább vezet egy fapallós ösvény, ahol egy nyírfa-kápolnát találunk… meseszép.









A borvíz szokásosan hűs és barna, de a nagy forróságban jól esik, így mindannyian legalább a lábunk lógatjuk bele, míg Sanya barátunk mindent-a-vérkeringés-javításáért-címmel nyakig merül benne. Bőséggel időzünk a szép környezetben, mielőtt kicsit tovább sétálunk az úton, ahol a sószékek vannak.





Mily’ érdekes és csodás tud lenni a természet, hogy itt áll három vízzel teli gödör, egymástól másfél méterekre, vagyis alig messze egymástól, és mégis mindnek más az ásványi só tartalma. A víz látványilag és szagilag is enyhén taszító, de Sanyit ez nem tántorítja vissza. Picit esztétikázza a felületet, majd lassan beleereszkedik. Arcáról minden leolvasható…

Vidáman ülünk vissza az autóba, a lesújtó hangulatú Nádas-fürdő után ez fantasztikus élmény volt. Most már csak a Nyír-fürdő van hátra, ami szintén nincs messze, Lázárfalvára (Lazaresti) kell átgurulnunk, majd a falu túl végéig menni. Itt a föld út kezdeténél leparkolunk, majd gyalogszerrel sétálunk egy rövidkét, mire elérünk a feredőhöz.





Csodás látni, hogy ez is igen szép állapotban van, ráadásul piciny mofetta is található. A borvíz medencéjének egyik vége felett fatetős árnyékoló áll, körbe a stég jó állapotban. A későbbi medve-leses sztori segítőivel, a helyi srácokkal is itt ismerkedünk össze. A hely még annyira aktív, hogy a fürdőtől alig 20méterre egy pár hónapja keletkezett iszap ”vulkán” található. Az erősen kénes szagú világos szürke iszapnak máris gyógyhatást tulajdonítanak a helyi öregek… kitudja, ártani nem árthat, ki is próbáljuk ezt is.





A kis mofetta sokkal kisebb és gyengébb az eddig látottaknál, viszont ami izgalmasabbá teszi mindnél az a hang, amely folytonosan bugyborékol a lábunk alól, ahogy a gáz kiszabadul a falécek alatt meghúzódó vízből… hátborzongató.



Következő napra jut egy újabb fürdős élmény, nem is akármilyen. Nyakunkba vesszük az erdőt s hegyet, hogy átsétáljunk A Csomád túl oldalán fekvő Szent Anna-tóhoz és Mohos-tőzegláphoz. Szerencsére mellénk szegődik egy bolhás, mely az erdő királyát talán hamarabb kiszúrná, mint mi, így kicsit biztonságosabban érezzük magunk, míg a tó szintjéről felszűrődő zajokat meg nem halljuk.



A Szent Anna-tó elsőre csak egy egyszerű kerekded tavacska, körös-körülvéve hegygerinccel… de ez nem véletlen. A tó a Csomád egyik kialudt vulkáni kráterében alakult ki. Mivel a tavat csak a csapadék táplálja, és nincs lefolyása, így vastag iszap fedi az igencsak köves alját. Igen kedvelt fürdőző hely ez, bár kráter-tó jellege miatt nagy a hőmérsékletbeli különbség a víz egyes szintjein, így a parttól csak jól tudó úszóknak ajánlott eltávolodni.

Miután letudtuk a fürdőzést, kicsit feljebb kapaszkodunk, és a világon egyedülálló Mohos-tőzegláphoz igyekszünk. Ehhez hasonló terület mindösszesen 5 létezik a Földön, és a legközelebbi Szibériában található. Szerencsére erősen védett, így a folyamatos elapadáson kívül emberi beavatkozásnak talán nincs nyoma. Kialakulásához a természet szerencséjének volt nagy szerepe: léteznie kellett már a tónak, és közvetlen mellette kellett egy vulkáni kráter ami hatalmas mennyiségű port és egyéb anyagot lövellt ki, ami később a tó vízére szállt… Ezen a rétegen idővel növények telepedtek még, tőzegesedés kezdődött, ami napjainkban ott tart, hogy néhol majd 10méter vastag!








A félóránként vezetővel induló csoportok nagyjából 20percet tölthetnek el egy időutazáson. A láp határától fapallókon lépdelhetünk, miközben megismerhetjük azt a csodás, ritka és olykor sehol a világon máshol meg-nem-található növényeket, mely oly jellemző erre a területre. Bár sokan igen csak szeretnék, de vezetőnk nem mutatja meg a ámorkát, mely kezdeti mámoros állapot után lenyelőjének igen csak futkosós pillanatokat okoz…

Ahogy haladunk bentebb, úgy csökken a fák magassága is, és bár van olyan fenyő, ami már több mint száz éves, magassága az alatta vékonyan húzódó tőzeg réteg miatt csak egy-másfél méter! A ritkuló fák és apró növények között piciny tószemet találunk, mely mély fekete tükörével állítja fejre a világot maga körül.

Másik világ ez, remélhetőleg még jó sokáig így is marad…

Sajnos most csak ennyi fért a 9 napos túránkba, de nincs okunk panaszra, hisz így is oly mennyiségű kaland, felfedezés és élmény ért minket, hogy alig győzzük feldolgozni azokat…

Köszönöm a beszámolómra szánt időd, és ha tetszett, a beszámoló további fotóit valamint hasonló beszámolókat megtalálod a ParaFeree.hu oldalamon.
Értékeld az élménybeszámolót!
9.6 (5 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:
Menta - 2011.10.19. 11:40

Klassz a beszámoló és szépek a képek! Nagy élmény lehetett, az biztos!


Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Magyar  Română  Slovenčina